A Facebook bejelentette az új AI eszközeit

A Facebook bejelentette az új AI eszközeit

~5 perc

Napról napra jönnek ki újítások a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Természetesen a Facebook is előrukkolt egy ilyen újdonsággal. Az AI Sandbox az új eszközök és funkciók korai verzióinak tesztelési “játszótere” lesz, beleértve az AI-alapú hirdetési eszközöket. Célja az, hogy megtanulható legyen mi működik a hirdetők számára és ezeket a funkciókat könnyen használhatóvá lehessen tenni a hirdetési eszközökben is.

Tarts velünk, ha kíváncsi vagy ezekre a frissítésekre! ?

Bemutatásra került az AI Sandbox a hirdetők számára, valamint bővült a Meta Advantage csomag. Az AI-t a hirdetések hatékonyságának növelésére használják. Ennek részeként mutatták be az AI Sandboxot, amely tesztelő teret biztosít a hirdetők számára. Emellett új funkciók is bekerültek a Meta Advantage hirdetési automatizálási eszközök csomagjába.

Az AI Sandbox célja az, hogy kiderüljön a platform számára mi az, ami működik a hirdetőknek, illetve könnyen használhatóvá szeretnék tenni ezeket az eszközöket.

Először olyan eszközök kerülnek fejlesztésre, mint a szöveg variáció, háttérkép generálás és képkivágás, melyek segítségével a hirdetés szövege sokkal befogadhatóbbá válik.

?Szövegvariáció: Több verziót generál a szövegből, hogy kiemelje a hirdető szövegének fontos elemeit, valamint lehetővé teszi, hogy különböző üzeneteket próbáljanak ki bizonyos célcsoportoknál.

?Háttérkép generálás: Háttérképeket hoz létre szöveges leírás alapján, amely lehetővé teszi a hirdetőnek, hogy gyorsabban kipróbálhasson különböző háttereket.

?Képkivágás: Az alkotói tartalom úgy alakul át, hogy különböző képarányokhoz illeszkedjen, mint például: stories vagy reels felületeken. Lehetővé teszi a hirdető számára, hogy kevesebb időt fordítsanak a kreatív tartalmak átalakítására.

Meta AI eszközök

 

Jelenleg kis hirdető csoport van benne ebbe a próbaverzióba, hogy gyors visszajelzéseket gyűjthessenek, amelyeket később felhasználhatnak ezeknek az eszközöknek a továbbfejlesztéséhez. Júliusban fokozatosan bővülni fog a hozzáférés még több hirdető számára.

Mivel milliók hirdetnek a platformon körültekintően fejlesztenek és vezetnek be új eszközöket, hogy ezek valódi értéket nyújthassanak az ügyfeleknek.

A másik újdonság, amit említettünk blogcikkünk elején az a Meta Advantage. Ez egy fejlesztés az intelligensebb, gyorsabb kampányok érdekében. Az AI-t és a gépi tanulást használja a kampány eredmények optimalizálásához, a hirdetések személyre szabásához úgy, hogy a megfelelő emberhez a megfelelő időben juthasson el pénz megtakarítással. Tavaly vonták össze az automatizált termékeket ebben a portfólióban, hogy segítsék a vállalkozásoknak könnyebben használni és azonosítani ezeket az eszközöket. Azóta növekszik az igény a használatukra. Hetente háromszor annyi hirdető használja az Advantage+ vásárlási kampányokat, mint fél évvel ezelőtt.

Lássuk a Meta Advantage funkciókat, amelyek lehetővé teszik a hirdetők számára, hogy gyorsabban kihasználják az AI-t, nagyobb rugalmasságot biztosítsanak a kreatív tartalomba és segítsenek mérni azt, hogy mi működik.

Ezek pedig a következők:

??Manuális kampányok átkapcsolása Advantage+ vásárlási kampányokra egy kattintással: a vállalkozások képesek lesznek átalakítani jelenlegi kampányaikat Advantage+ vásárlási kampányokká, lehetővé téve az AI gyors és egyszerű kihasználását. Ez a lehetőség fokozatosan kerül bevezetésre az Ads Managerben, mikor a “másolat” opcióra kattintanak egy hirdetési kampányon belül. A következő hónapokban fokozatosan lehetővé válik az összes Advantage+ vásárlási kampányhoz hozzáférő hirdetők száma.

??Videós kreatív tartalom használata katalógus hirdetésekben: a katalógus hirdetések lehetővé teszik a hirdető számára, hogy importáljanak egy termékkatalógust és hirdetéseket indítsanak termékeik népszerűsítésére. Mostantól nem csak statikus termékfotókat lehet használni, hanem felhasználhatóak lesznek olyan kreatív tartalmak is, mint a videók. Felhasználják az AI-t és a gépi tanulást, hogy dinamikusan megmutassák az embereknek a legjobb videót a Stories-ban, Watch-ban vagy a Reels-ben. A hirdetők használhatják a videót manuális értékesítési kampányaikban vagy az Advantage+ vásárlási kampányokban. Ez a funkció még tesztelés alatt áll, de a tervek szerint idén szélesebb körben is bevezetésre kerül majd.

??Teljesítmény összehasonlítások bevezetése: ezzel az új, automatikus jelentéssel a hirdetők összehasonlíthatják a meglévő manuális értékesítési kampányukat az Advantage+ vásárlási kampánnyal, hogy jobban megértsék az automatizáció pozitív hatását a teljesítményre.  Ez is fokozatosan kerül bevezetésre az Advantage+ vásárlási kampányokat használó hirdetők számára.

??Teljesítmény javítása az Advantage+ közönség használatával: ez egy új Meta Advantage termék, amely a hirdetők számára frissített módot kínál arra, hogy elérjék az embereket és konverziókat generáljanak. A hirdetők az Advantage+ közönséget használva nem merev korlátként használja a meghatározott célcsoportot, mint például: “férfiak 18-35 év között érdeklődnek a sport iránt”. Ehelyett az Advantage+ közönséget használva bővebb célcsoportot határoznak meg: “férfiak, akik érdeklődnek a sport iránt vagy szívesen utaznak”. Az AI és a gépi tanulás segítségével az Advantage+ közönség további hasonló érdeklődésű embereket fog tartalmazni, ezáltal növelve a hirdetések hatékonyságát.

Összefoglalva az AI Sandbox bemutatása és a Meta Advantage csomag bővítése a hirdetők számára nyújt új lehetőségeket és eszközöket. Az AI Sandbox tesztelő teret biztosít a hirdetők számára, hogy kipróbálhassák és fejleszthessék az AI alapú hirdetési eszközöket. A Meta Advantage csomag bővítése pedig új funkciókat és automatizációs lehetőségeket kínál a hirdetőknek, hogy hatékonyabb és rugalmasabb kampányokat hozzanak létre. A Meta továbbra is beruház az AI infrastruktúrába és modellezésbe, hogy fejlessze a hirdetési platformját és segítse a hirdetőket jobb eredmények elérésében.

forrás: https://www.facebook.com/business/news/introducing-ai-sandbox-and-expanding-meta-advantage-suite