Röviden és tömören azért, mert ez határozza meg, hogyan látja márkádat az egész világ.
A vevők a boltban először márkád arculatával fognak találkozni, így ha azt szeretnéd, hogy már az első “találkozás” alkalmával téged válasszanak, olyan megjelenést kell eszközölnöd, ami elnyeri a bizalmukat pár másodperc alatt. Hogy jön ide a bizalom? Úgy, hogy ha a megjelenésed profi, akkor joggal feltételezik a potenciális vevők, hogy a terméked is legalább ennyire profi lesz.
Oké, de mi az arculat?
Az arculat fogalmának könnyű megértéséhez használjuk a kirakós metaforát. Az arculat lényegében egy cég külső megjelenési formáinak az összessége, melynek elemei a kis kirakós darabkák, amik egymást kiegészítve adják az egységes arculatot. Mi történik akkor, ha az egyik darab nem odavaló, vagy éppenséggel hiányzik? Akkor a kirakós nem lesz tökéletes, ugrik a komplett megjelenés.
Ahogy a bevezetőben céloztunk rá, az arculat kommunikál, aminek köszönhetően a vevők, vagy éppen potenciális ügyfelek könnyen felismerik, beazonosítják és azonnal megjegyezik termékünket, szolgáltatásunkat. Ennek kialakítását előzi meg az arculattervezés, ami a márka azonosítását, felismerhetőségét elősegítő folyamat. Ilyenkor lényegében meg kell találni a célnak megfelelő formákat, színeket, tipográfiát (esztétikus és célszerű betűtípusok alkalmazása) és egyéb elemeket, melyeket a brand személyiségéhez kell társítani, és természetesen következetesen használni a későbbiekben.
Miket tartalmaz egy arculati megjelenés?
A vizuális arculat elemei: logó/embléma, arculati elemek, színek, tipográfia, képek és illusztráció.
A kisarculat magába foglalja a logót, névjegyet, levélpapírt és borítékot
A nagyarculat pedig lényegében a kisarculat kibővítése, azonban elemei függhetnek a cég igényeitől, céljaitól: meghívók (házon belüli rendezvények), céges reklámtárgyak, egyszerű marketing eszközök (toll, hűtőmágnes, jegyzetfüzet), szórólap, brosúra, molinó, rollup, plakát, autó matrica.
Vajon változtatott az internet és a social média megjelenése az arculat elemein?
Az internet természetesen ezt a területet sem hagyta érintetlenül, itt is rengeteget módosított, azonban azt a “szabályt” tiszteletben tartotta, miszerint a logó egy elengedhetetlen eleme az arculatnak. Amin viszont változtatott az az, hogy egy kisarculat ma már jellemzően nem csak névjegyből, lógóból és levélpapírból áll. Ugyebár
egyre kevesebbet nyomtatunk, mindent online intézünk, ezáltal sok helyen elsődleges kapcsolattartási formaként emailezünk, a kommunikációis digitalizálódott. Ebből adódóan ma már nyugodtan beszélhetünk digitális arculatról, ami hozzátesz az offline kis- és nagyarculathoz.
Digitális arculat esetében is beszélhetünk kis és nagy arculatról + hirdetésekről, illetve website-ról (UX/UI). Tehát a digitális kisarculat elemei az email aláírás, word sablon, prezentációs sablon, edm. A nagyarculat elemei az avatar képek, timeline képek, poszt sablonok Facebook, Instagram, LinkedIn oldalakra. Ezek egészültek ki a hirdetési kreatívokkal, melyek közül jellemzőek a display hirdetések.
Említettük már, de most ki is térünk rá kicsit: milyen a jó logó?
A logó egy alapvető elem a brand arculatában (viszont nem az egyetlen!), ugyanis általa kommunikáljuk a cég értékeit és minőségét. A jó logó garantálja a vevők számára a felismerhetőséget és ami a legfontosabb: a megkülönböztethetőséget. A jó logó lényegében kommunikál, és segít kiemelni téged a kommunikációs zajból. Elmondható tehát, hogy a logó egy olyan tömörített eszköz, ami képes önmagában átadni az üzenetet amit a márkához használt betűtípus, formák és további grafikai kreatív elemek közvetítenek.
Milyen a jó arculat? Mik az ismérvei?
A jó arculat megkülönböztet, felismerhetővé tesz – lehet az akár újszerű és meglepő – azonban fontos, hogy alkalmazható minden helyzetben. Fontosak a használt színek, a forma és maga a név jelentése, vagy csak annak hangzása. Elengedhetetlen továbbá, hogy egy cég minden platformon keresztül ugyanazzal az arculattal jelenjen meg, ami legyen minőségi, esztétikus, könnyen felismerhető, és (tudjuk, hogy ez szubjektív lehet) magával ragadó.
Egy összeszedett, egységes és igényes megjelenés növeli a bizalmat a vásárlók felé.
Ráadásul az egységesség miatt könnyen felismerhető lesz mind online és offline területen. Emlékezzünk csak az Ikea-ra vagy éppen a Starbucks-ra!
Szeretnéd megtudni, hogy miért is fontos az egységes megjelenés egy vállalkozás számára?
Akkor hallgasd meg erről szóló podcast adásunkat!
Ha van jó arculat… akkor létezik rossz is?
A válasz az, hogy igen! Nem azt fogjuk most elmondani, hogy hogy néz ki egy rossz arculat konkrétan, hanem azt, miből, vagy éppen hogyan lehet egy ilyet elkövetni. Rossz, ha a megjelenésen uralkodik a következetlenség, tehát dögivel megy a random színek használata, különböző betűtípusok jelennek meg mindenhol, ordít az arculati kézikönyv hiánya. Nem vezet jóra a koppintás sem – a logó másolása, a webdesign ellesése egyik versenytársunktól, ami a célcsoport elbizonytalanításához is vezet (nem beszélve a jogi következményekről). Érdemes még észben tartani azt is, hogy ne essünk az önámítás csapdájába: egy cég ne önmagának akarjon tetszeni elsősorban, hanem célközönségét nyerje meg, fejezze ki az arculat a vállalkozás értékeit.
El is érkeztünk a következő fontos ponthoz, ami sokszor felvetődik: arculattervezésnél melyik fontosabb, a vezető ízlése vagy a célcsoportunké?
Egy vállalkozás alapításakor meg kell határoznunk a célcsoportunkat, akikhez szólunk üzeneteinkkel. Ezt követi megannyi kutatás, elemzés, és többek között az is, hogy milyen pozíciót fogunk betölteni az adott területen. Fontos azt is megnézni, hogy ma mik az aktuális vizuális trendek, hogy azok mennyire illenek a vállalkozás arculatába. Miután mindezeket összevetettük, nem nem a vezető ízlése fog dönteni, hanem azoknak az ízlése, akik sikeressé teszik a vállalkozást, tehát a célcsoportunké.
Cikkünk végéhez közeledve tehát, miért fontos a jó arculat?
Maradva a cikk elején ígért tömörségnél: a vizuális megjelenés nélkül nem létezik egy márka vagy egy vállalkozás. Fontos a brand, az arculat és a marketing. A márkaépítésnél kizárt, hogy bármelyiket is kihagyhatjuk.
- Egységesen tudjuk általa közvetíteni üzenetünket
- Növeli a vásárlók márkánkba vetett bizalmát
- Kitűnünk vele a reklámzajból
- Remek kommunikációs eszköz
Ezt a listát meghallgathatjátok magyarázattal erről szóló podcast adásunkban!
Tipp induló vállalkozások számára:
Mindenképp keressen fel grafikust az, aki egy jól működő, egyedi vállalkozást akar indítani, ugyanis a szakértelem elengedhetetlen. Mint ahogy vállalkozást sem kezdünk el könyvelő nélkül, úgy ebbe sem kezdünk bele hasraütésszerűen.
Az eddigiek alapján azt tanácsoljuk tehát, hogy mindenképp kérjen professzionális segítséget egy arculat megalkotásához az, aki nagyot szeretne kaszálni, viszont ha valaki szeretné kipróbálni magát ezen a területen (saját “szórakoztatásra”), akkor erre a Canva egy jó eszköz lehet.
Úgy érzed, hogy ez a cikk most pont betalált, és keresed a legjobb grafikusokat márkád arculatának megalkotásához, vagy esetleg kérdésed merült fel? Akkor irány a grafikai tervezés és arculattervezés bemutató oldalunk, és fordulj hozzánk bizalommal!?





