Aki valaha is kért ajánlatot weboldal készítésre, vagy böngészte már ügynökségek oldalát, biztosan találkozott olyan kifejezésekkel, rövidítésekkel, amik nem igazán voltak egyértelműek számára. Sajnos – vagy nem sajnos – nagyon sok szakma és nagyon sok terület előszeretettel használ külföldi jövevényszavakat. Így azt gondoltuk, hogy érdemes lenne egy “szótár” sorozatot létrehozni, hiszen nem árt az sem, ha az ember tudja, hogy miről kér árajánlatot, vagy egyáltalán mit is jelentenek a szavak, amik egy árajánlatban szerepelnek.
Cikkünkben kifejezetten most a weboldalak körül előforduló szavakra és rövidítésekre, kód és programozási nyelvekre fogunk kitérni.
Kezdjünk is bele!
Front End
A frontend fejlesztő felel minden olyan fejlesztésért, ami a felhasználói felületen (UI) történik. A frontend fejlesztő munkája nem egyezik a webtervezővel, mert azok akik ezzel foglalkoznak általában a webdesigner által tervezett elemeket (is) felhasználják a weboldal fejlesztése során, így a HTML, CSS és JavaScript nyelvekben nem árt, ha otthonosan mozognak. Lefordítva nagyjából “első vége”-t jelent – a felhasználó szemszögéből nézve, – tehát ha megnyitunk egy weboldalt és elkezdünk bogarászni benne: ezt nevezzük frontendnek.
Back End
A back end, a front enddel ellentétben háttérben futó folyamatokat jelöli – felhasználói szemszögből – nem vizuális. Ez az, amit tapasztalunk használat közben, a backend fejlesztő felel azért, hogy a háttérben lezajló folyamatok gördülékenyen és problémamentesen menjenek végbe 1-1 kattintás között. Például ők felelnek a weboldal működéséért, azért, hogy a változások és a frissítések hogyan mennek végbe, illetve ők felelősek a logikai funkciók megírásáért, és az algoritmusokért. A backend fejlesztők több esetben bele tudnak nyúlni HTML, CSS és JavaScript kódokba is, de mivel a manapság lefejlesztett oldalak nagy százaléka nem statikus, hanem dinamikus módon működik, az ő területük inkább az SQL és PHP.
Full stack
A full stack fejlesztők pedig azok, akik mindkét oldalhoz értenek – vagyis egyaránt tudnak “belenyúlni” egy weboldal front end és back end részébe is.
UI
A UI, vagyis User Interface a fentebb említett felhasználói felületet jelenti. Ezek a képek, a gombok, az űrlapok – tehát minden, amivel az oldalunkra látogató felhasználó érintkezik. Mivel a weboldalunk egésze ebből áll, érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a felhasználó számára az oldalt tartalmazó elemeken vagy elemekben problémamentesen és kényelmesen el tudjon igazodni. Ehhez kapcsolódik szorosan a következő pontunk, a UX, vagyis User Experience.
UX
A UX, vagyis User Experience – azaz felhasználói élmény az, meghatározza az oldalunkra látogató felhasználók “élményét”. A felület lényege, hogy jól kialakított könnyen kezelhető és használható legyen.
HTML
A weboldalakban sokszor használatos HTML, vagyis HyperText Markup Language, magyarosítva “hiperszöveges jelölőnyelv”. Fontos megemlíteni, hogy a HTML nem programozási nyelv, hanem leírónyelv. Nevében a “hypertext” jelenti az interneten megtalálható weboldalakat, amik szövegekből, képekből, videókból vagy animációkból állnak. A nyelv ezen dokumentumok elrendezését, formázását tartalmazza, vagy a weboldalak szerkezetét határozza meg.
CSS
A CSS jelentése “cascading sytle sheets”, magyarosítva “egymásba ágyazott stíluslapokat” jelent, és a fentebb említett HTML-el “egymásra épülnek” míg a fenti nyelv a weboldal szerkezetét határozza meg, a CSS a weblap megjelenésért felelős, vagyis az oldal elrendezéséért, színeiért, betűkészletéért, betűk méretéért.
JavaScript
A JavaScript, vagy röviden JS, kifejezetten az internetre kifejlesztett programnyelv. Az ún. “webes háromszög” része, a másik kettő a fentebb említett HTML és CSS. A JS az oldal dinamikus megjelenéséért, párbeszédpanelekért, 2D-s és 3D-s grafikákért, videólejátszókért felel, emellett pedig az oldal újratöltés nélküli információ és adat megjelenítésért is felelős (AJAX).
AJAX
Az Ajaxot használó oldalak viselkedése sokkal inkább hasonlít a desktopos alkalmazásokhoz, mint a tipikus weboldalakhoz. Amikor egy linkre kattintás hatására a teljes weboldal újratöltődik, az sokszor időigényes művelet. Az Ajaxot használó oldalak e helyett képesek rá, hogy csak az oldal szükséges részét frissítsék, így gyorsabb reagálást biztosítanak a felhasználói interakciókra.
PHP
A PHP általános szkript nyelv, amit dinamikus weblapok létrehozására hoztak létre. A PHP mozaikszó a Personal Home Page, magyarul személyes honlap kifejezésből származik, de hivatalos jelentése a következő: Hypertext Preprocessor. Szemben a fentebb említett nyelvekkel a PHP egy szerver oldali programozási nyelv, és míg a fenti három nyelvet a böngészőnk értelmezi, a PHP-hez szükség van egy szerverre, tehát a kódot a böngészőnknek ez dolgozza fel.
Reszponzivitás
Egy weboldal esetén a reszponzív design azt jelenti, hogy a weboldal megjelenése, annak valamennyi eleme rugalmasan igazodik ahhoz a képernyőhöz, kijelző mérethez, amin éppen szemlélik az oldalt. Így valamennyi képernyőméretben, legyen az egy egészen apró kijelzőjű telefon, egy tablet, vagy egy Full HD-s monitor, egyaránt esztétikus és minden gond nélkül használható lesz a weboldal.
Webes gyorstalpalónk végére is értünk, sorozatunk következő részében pedig a marketingben használatos rövidítéseket és kifejezéseket magyarázzuk meg nektek!

