Az AI, vagyis Artificial Intelligence kifejezés egyre jelentősebb szerepet tölt be az üzleti világban és mindennapi életben is. A több, mint egy éve megjelenő ChatGPT robbanásszerűen rázta fel az internet közösségét, széleskörű használatának köszönhetően a mesterséges intelligencia népszerű beszédtémává vált. Vajon a köztudatban élő szóbeszédek közül melyik tévhit és melyik igazság? Ennek járunk most utána, érintve a munka, adatvédelem, jog és társadalom területét is.
A legtöbb ember számára a mesterséges intelligencia fogalmáról egy misztifikált, science fiction műfajból merített, lenyűgözően intelligens, emberiséget is leigázó robot-figura él a képzeletben, a valóság azonban egyszerűbb ennél. Egyelőre a számítástechnika szakemberei által fejlesztett technológia elérhető, akik algoritmusok és gépi tanulás segítségével eljutottak a nyelvi modellek létrehozásáig, amilyen például az OpenAI ChatGPT eszköze is.
Azzal, hogy a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, kétségkívül elérkezett az exponenciális fejlődés korszaka: valószínűleg gyors és szignifikáns technológiai fejlesztések várhatóak, így fontos, hogy lépést tudjunk tartani önmagunk folyamatos edukálásával is.
Az AI modelljei kapcsán felmerülő legfontosabb tényezők között szerepel annak munka területén való felhasználása, az adatvédelmi, jogi és etikai aspektusai, képességeinek határa és a távlati mindennapokban betöltött szerepe. Íme a kérdéskörök:
Vajon feleslegessé tud-e tenni bizonyos munkaköröket, veszélyt jelenthet-e szakterületek létjogosultságára nézve?
Vélhetően elsősorban a könnyen automatizálható, repetitívebb munkakörökre nézve jelenthet veszélyt, a legtöbb szakterület esetén pedig részmunkafolyamatokban lehet segítő eszköz. Még reálisabb lehetőség, hogy segítségével a vállalatok – dolgozóik digitálisan rögzített tudását felhasználva -, nélkülük is képessé válnak munkaköreik elvégzésére. Érdemes nyitott szemmel és tudattal használni a szellemi tulajdonunkat.
Végső soron a legnagyszerűbb válasz, hogy vélhetően olyan ember veheti át munkánkat, aki maga is használja az AI modelljeit. Olyan szakmai kapukat és lehetőségeket nyithat meg az eszköz, hogy kifizetődő a naprakész hozzáértés.
Az AI fejlesztései átalakíthatják a szervezeteket?
Mindenképpen alakítani fogják a cégek belső szervezeti struktúráját és csoportdinamikáját. Esszenciális fontosságú a nyitott, fejlődésorientált kommunikáció a témában. Egy jó vezető tisztában van azzal, hogyan menedzselje a teamen belüli leghatékonyabb munkamegosztást, így például a ChatGPT előnyös felhasználását is képes beépíteni. A ChatGPT használata körül kialakuló feszültség, negatív fogadtatás, akár érdektelenség esetén, komoly csapaton belüli konfliktusok is kialakulhatnak, míg a pozitív fogadtatás megalapozhat kiugrási, fejlődési lehetőségeket is egy-egy munkavállaló számára.
Melyek az AI legfontosabb adatvédelmi és jogi nehézségei?
Veszélyes területnek mondható az AI adatvédelmi aspektusa, hiszen könnyen elérhető és folyamatosan fejlődő eszköz, ám a társadalom nagy részénél még megfigyelhető egy digitális lemaradás, ami sürgős orvoslásra szorul. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy valamilyen úton-módon használtak már AI alapú funkciókat. Fontos tudatosítani, hogy amilyen adat felkerül az online térbe, az összegyűjthető és felhasználható.
Lényeges etikai kérdés továbbá a ChatGPT adat készletének eredete, mivel ismeretlen számunkra a forrás, nem tudunk az esetleges csúsztatásokról, előítéletekről sem. Így érdemes fenntartásokkal kezelni információit és több forrásból is tájékozódni.
Mivel egy eszközről beszélünk, annak jellegéből adódik, hogy felhasználható jó és rossz dolgokra is: a felhasználó attitűdjétől függ a végeredmény. Mindenesetre a továbbiakban szükséges lehet egy egységes szabályrendszer létrehozása a területen.
Melyek a mesterséges intelligencia használatának előnyei és korlátai?
Átfogó tudásának köszönhetően számos területen tud hasznos információforrásként szolgálni, kiváló segítség lehet szövegalkotásban is. Emellett, segíthet a hatékonyabb időmenedzsmentben is bizonyos munkafolyamatok lerövidítésével, valamint objektív, adat alapú döntéshozatal kérdéseiben is.
Korlátai közé tartozik többek között a kreativitás és intuíció hiánya, az érzelmi intelligencia hiánya, esetleges téves, vagy előítéleteket tartalmazó információk átadása, korlátozott számára a kontextus és társadalmi normák megértése is. Mindezek mellett rettentő sok energiára van szükség az ilyen modellek működtetéséhez.
Milyen távlati hatásai lehetnek az AI alapú eszközöknek a mindennapokban?
Ahogy az okostelefonok is lassanként szerves elemeivé váltak életünknek, valószínűleg a mesterséges intelligencia alapú modellek is be fognak épülni a mindennapjainkba. Lesznek többek között komoly társadalmi, politikai, gazdasági jellegű hatásai is, így szükség lesz szabályzásokra és tudatos használatra. Bízunk abban, hogy a pozitív felhasználás és a fejlődés eszközeiként fognak szolgálni, minimálisra csökkentve a negatív, káros hatásokat.
Az AI használata nyomán a jövőben még inkább lényeges lesz az emberi kapcsolódásra való törekvés, valamint a technológia elidegenítő hatásával szembeni tudatos küzdelem is.
Reméljük, hogy sok hasznos információval szolgálhattunk a mesterséges intelligencia területéről. Tudatos és eredményes felfedezést kívánunk az AI eszközök felhasználása során számotokra!
Források
Megértések és félreértések a Mesterséges Intelligencia körül – Profession.hu online konferencia. www.youtube.com, https://www.youtube.com/watch?v=x9gecrOZBxI. Elérés 2023. június 12.

