Mindannyian találkoztunk már a CSR kifejezéssel, amit sokszor a vállalatok lelkiismeretének nevezünk. Na, de mit is jelent pontosan, milyen formái vannak és mitől lesz sikeres egy vállalat CSR tevékenysége? Olvasd el cikkünket és kiderül!
CSR – mit jelent a kifejezés? Mi a célja?
A CSR a Corporate Social Responsibility rövidítése, melynek jelentése: Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás. A kifejezés rövidített formáját használják ma már szinte mindenhol, kiejtése: szíeszár.
Ez egy olyan nonprofit kezdeményezés, aminek a fő haszonzerzője nem a vállalat, hanem egy támogatni kívánt terület, társadalmi réteg. Ez a tevékenység akkor működik jól igazán, ha a fő és elsődleges célja nem a márka erősítése és profit növelése, valamint ha a végzett tevékenység összhangban van az adott vállalat tevékenységével. Népszerű eset a faültetés és egyes intézmények kerítésének festése – ezekkel alapvetően nincs is probléma, azonban visszás lehet, ha egy cég ezt egyszeri alkalommal teszi meg. Ez ugyanis könnyen egy látszat tevékenységnek tűnhet, amivel a vállalkozás a lelkiismeretét szeretné könnyíteni.
A CSR tevékenység tehát akkor lesz hatásos és hiteles, ha illeszkedik az adott cég tevékenységi körébe és missziójába.
Mi az a CR?
A CR (Corporate Responsibility) már egy nagyobb halmaz, ami vállalati felelősségvállalást jelent. Ez magába foglalja többek között a pénzügyi és jogi megfelelést, a márka elvárásokat és a CSR-t is – tehát a CSR a CR egy nagyobb eleme.
Corporate responsibility mindenhol van, azonban a CSR már döntés kérdése, ugyanis ennek az elhatározásnak az egész szervezetet át kell hatnia. Természetesen az is fontos tényező, hogy az adott cég éppen milyen fejlettségi szinten van. Egy pár hete indult vállalkozás nagy valószínűséggel az alapvető működésén dolgozik és alakítja ki a folyamatait, így nem valószínű, hogy a CSR lesz az első, amibe kezdeni fog. Azonban az a cég, amelyik már jó ideje a piacon van, nagy valószínűséggel bele fog kezdeni, hogy a társadalomnak is vissza adhasson valamit a profitjából.
Milyen CSR tevékenységek jellemzők?
A sokak által ismert környezetvédelemmel kapcsolatos CSR tevékenységek mellet számos egyéb lehetőség is van. Ha szeretnéd megtudni milyen módjai vannak a társadalmi felelősségvállalásnak, és azt, hogy a Profession.hu milyen CSR stratégia mentén halad, hallgasd meg erről szóló podcast adásunkat!
Hasznos tipp: nem szükséges, de sikert támogató tényező lehet, ha a vállalat nem csak egy kijelölt csoportot támogat, hanem bevon egy nonprofit szakmai partnert is a CSR tevékenységébe. Több szempontból is segítség egy alapítványi partner, aki hitelesebbé teszi a márkát és a kampányt egyaránt. A két márka így egymást validálja – így az egész tevékenység még hatékonyabbá válik.
Hoz üzleti eredményt a CSR tevékenység?
Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, hogy egy cég CSR programja közvetetten hozhat extra profitot. Azonban fontos, hogy ez nem lehet az elsődleges cél, ugyanis ez könnyen ellenérzéseket válthat ki az emberekből. Amennyiben valaki CSR tevékenységgel foglalkozik, annak hatása a cégről alakított képet javítja. Ez a cég márkájára, megítélésére is hatással van – ez pedig hat a termékek vásárlásának növekedésére, bevételre így a profitra is. Ez természetesen nem csak a márkára és a termékre van pozitív hatással, hanem ennek nagy befolyása van a munkáltatói márkára is. Így jön szóba az employer branding, hiszen a munkavállalókban kialakított kép az adott cégről még pozitívabb lehet.
Milyen eredményei lehetnek ennek?
- gyorsítja a toborzási folyamatokat
- csökkenti a munkaerő toborzás költségét
- ezek pedig költség csökkenést okoznak a vállalatnak
Szeretnéd tudni, hogy mitől lesz sikeres egy vállalat CSR-ja, és vannak-e ezt növelő tényezők? Akkor hallgasd meg az erről készült legújabb podcast epizódot!
Hit és jó cél nélkül egy CSR program mit sem ér, sőt, az is elengedhetetlen, hogy a cég teljes vállszélességgel beleálljon ebbe a tevékenységbe, és áthassa a hit a szervezetet. Ezen kívül rendkívül fontos az erőforrás megléte, ugyanis ha nincs rá legfőképp idő vagy pénz, akkor ez a tevékenység igen kis eséllyel lesz sikeres. Nélkülözhetetlen továbbá, hogy a teljes cég elkötelezett legyen, ugyanis anélkül teljesen hiteltelen a CSR tevékenység.

